1990. november 30. péntek. A kezdeti téli időjáráshoz képest a felkelő nap sugarai némi meleget árasztottak eme dicső napra.
A kis őrszobában gyűlt össze az a kis csapat, akik még az utolsó orosz szavakat hallhatták az erőd falai között. A szovjetek sokat nem lacafacáztak. Előkapták a jegyzőkönyvet, gyorsan aláírták és angolosan távoztak. Mondván, ami kellett nekik, azt már rég felpakolták, a többi pedig maradhat. Nem törődve azzal, hogy lőszeres ládák tucatjait hagyták szanaszét az erődben vagy a mai kazamata túra útvonal telis tele volt szórva éles kézigránátokkal, lőszerekkel.
Mindenesetre örüljünk, hogy elmentek. Mert azt tudjuk, hogy nem keveset állomásoztak itt. A második világháború befejezése után a láthatatlannak tituált erőd, sajnos az oroszok szemében igenis látható volt és ha már látható volt, akkor nem csak szemet, de lábukat is megvetették rá. Hogy egészen pontosan hány láb vetette meg magát az erődben, azt csak a jó ég tudja. Hiszen az ittlétűket olyan titok övezte, ami még Sharlock Holmesnak is feladta volna a leckét.
Először a kitűnő földrajzi helyzete, valamint a szállítási lehetőségek nagyszerűsége ragadta meg a szovjet felsővezetés figyelmét és döntöttek úgy, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb lőszerraktárát alakítják itt ki. Merjünk nagyot álmodni. Mertek is, sőt! olyannyira, hogy az évek múlásával a DHDSCS legnagyobb lőszerraktára lett a Monostori Erőd.
A környékbeli lakóknak sem kellett messze menni ahhoz, hogy mendemondákat, mindenttudókat és jól értesülteket kreáljanak. Minél inkább titkolóztak az erőd falai között, annál nagyobb kíváncsiság volt az erőd falain kívül.
Na, de térjünk vissza az ominózus péntek reggelre. Miután az oroszoktól érzékeny búcsút vettek az őrök, neki álltak feltérképezni a hagyatékot. Az igazi fejtörést az okozta, hogy az egész oj’ektumban a vízrendszer fel volt töltve, miközben kint a higanyszála mínusz 5-6 fokot mutatott. Ezt végülis az őrség második és harmadik váltásának sikerült megoldania addig, míg a vizesek nem jöttek és szakszerűen víztelenítettek. Miután a legszükségesebb intézkedéseket végrehajtották az őrök, elkezdték feltérképezni az erőd föld feletti és föld alatti részeit. A föld feletti folyosó rendszerek és termek átnézése még könnyen ment, viszont a föld alatti kazamata rendszer…na az keményebb dió volt. Gyakorlatilag hetekbe telt mire sikerült a teljes rendszert feltérképezni. Még szerencse, hogy a szovjetek nem vitték magukkal azt a két kutyát, akik az elején, az őröket vezették a koromsötét kazamatákban.
Az idő előrehaladtával a helyi kíváncsiskodók száma is drasztikusan megnőt. Elmúlt a veszély, kivonult az országból a veszedelmes szovjet hadsereg és sokakban előbukkant a gyűjtögető, kíváncsiskodó én. Legtöbben a Duna alatti alagútat keresték, amelyen keresztül, meg voltak győződve, hogy át lehet jutni a túl partra. Volt viszont olyan, aki a több hordó bor után érdeklődött, amit még Klapka tábornokék rejtettek az erőd falaiban. Mindenesetre az ok érthető volt a nagy kiváncsiskodásra, hiszen 45 évig magyar állampolgár nem tehette be a lábát a Monostori Erődbe.
A Monostori Erőd átadásával Komárom-Esztergom megye 1990. november 30-án szovjetmentessé vált.
