Komáromi évszázadok fegyverei … és egyéb emlékei
A Monostori Erőd múzeumának legújabb tárlatában világháborús fegyvereket tekinthetnek meg az érdeklődők, Sajtos Richárd gyűjtéséből. A tárlaton, a német-orosz-magyar fegyverek mellett a harcterek írott emlékei, kitűntetései, használati tárgyai is fellelhetők. Az erőd programjaiban a gyűjtő általi tárlatvezetéseket is kérhetik a látogatók.
NAGY DURRRANÁS LESZ!
Lassan a vége felé közeledik a 2022-es ErődFeszt programsorozat, melynek nyitó rendezvénye a 2 napos, könnyű zenei ErődFeszt Open Up! fesztivál volt, a záróeseménye pedig az évről évre több látogatót bevonzó II. Világháborús Hadijátékok lesz.
Ahogy azt már visszajáró vendégeink megszokhatták, idén is október első hétvégéjén kerül megrendezésre az év legnagyobb durrranása. Idén a több száz hagyományőrnél valamennyivel kevesebb fővel találkozhat a nagyérdemű, de a látványosságot adó tankokból, harckocsikból és puskaropogásból nem lesz hiány, sőt idén sem maradunk légitámadás nélkül.
Mindkét nap, délután négy órakor kerül megrendezésre a fő attrakció, a II. világháborús hadijátékok. Azonban a hadijátékokat megelőzően különböző kiegészítő programokkal is készülünk.
Egésznap az erőd udvarán fog pöfögni a Kis Vas és a Nagy Vas. A Kis Vas egy korabeli oldalkocsis motorkerékpár, míg a Nagy Vas egy páncélozott harcijármű. Igazán nagy élmény átélni az utaztatás hangulatát egy-egy ilyen korabeli járműben.
A Déli Bástya udvarán mindkét nap délelőtt 10:30 és 11:30-kor Airsoft játékra van lehetőség, annak, akinek van otthon a sufniban, kamrában felszerelése hozzá. Mi felszerelést nem, de egy igazán autentikus helyszínt tudunk biztosítani.
A II. világháborús hadijátékok mindkét napjára beidőzítettünk egy török kori játékot is, musical formában, ugyanis a Magyarock Dalszínház társulata színpadra állítja, Gárdonyi Géza legendás regényét, az Egri Csillagokat. Az időjárástól nem kell félni, hiszen a darab a fűtött és fedett KlapkArénában lesz bemutatva.
A grandiózus színdarabra elővételes jegyek is válthatóak itt, ezzel be tudja biztosítani a helyét az, aki mindenképpen meg szeretné nézni a darabot. Aki viszont még nem tudja, hogy beülne-e rá, az a helyszínen is tud, a rendezvény napján regisztrálni.
Aki pedig a Monostori Erőd történelmére is kíváncsi, azokat délelőtt és délután is vezetett tárlatvezetésre invitáljuk, ami körülbelül másfél órát vesz igénybe. A tárlatvezetés érinti, többek közt az augusztusban átadott “Komáromi évszázadok fegyverei” c. kiállítást. De emellett olyan helyekre is bejuthatnak a látogatók, ahova egyénileg nem tudnak.
Természetesen a gyerekekre is gondoltunk, akiknek számos fajátékkal és kézműves foglalkozással is készülünk. De a bátrabbak kipróbálhatják, az igazi fegyverekre hajazó, Airsoft fegyvereket is.
Aki már járt nálunk a II. világháborús hadijátékokon az tudja, hogy ez a rendezvény tényleg az év legnagyobb durrranása.
Mivel eme jeles ünnep egyik legmeghatározóbb szimbóluma a kokárda, ezért arra gondoltunk, hogy egy kokárda készítő versenyt hirdetünk meg.
A kokárda (szalagrózsa vagy szalagcsillag) – mint magyar neve is mutatja – eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz.
A hagyomány szerint a forradalom kezdetének estéjén a pesti radikális ifjúság vezérei, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kapták az első kokárdákat, amelyeket a kabát hajtókáján vagy a mellrészén, a szív felőli oldalon viseltek.
„Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”
Hiszen három kategóriában hirdetünk nyertest. A hagyományőrző autentikus, az újító modern és a közönség sikert arató, közönségkedvenc.
Ha elkészítetted a művedet, akkor fotózd le és küldd el messengeren az erőd facebook oldalán keresztül vagy az info@erod.hu email címre.
Beküldési határidő: 2021. március 12. 12:00
Eredmény hirdetés: 2021. március 15.
Adatkezelési tájékoztató letölthető innét.
Viszont nem volt ez másképp a nagy, hazafi férfiak idején sem, akik amellett, hogy sikeresek voltak még hősök is. Elég csak gondolnunk az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc idejére, amikor asszonyok százezrei naphosszat imádkoztak hitvesük, szerelmük után. Akadtak szerencsésebbek, akik tényleg szerelmük ölelő karjaiba omolhattak a szabadságharc véres összecsapásait követően, de voltak, akik csak bátorító szavakkal, utolsó szerelmi vallomásokkal próbáltak hitet és erőt adni hitvesüknek.
Így volt ez Damjanich Jánossal is, aki törött lábbal, ágyban várta a halálos ítéletét, míg felesége, Csernovics Emília (1819-1909), mindent megtett azért, hogy férje kínjain enyhíthessen. Az osztrák fogságban, Emília rendszeresen látogatta Damjanich-ot, amikor tudott, még bort, ételt és tiszta ruhát is vitt be neki. Megígérte neki, hogy bármi történjék is, ő erős marad és nem fog megtörni.
A tábornok, a kivégzés előtt írt és hitvesének ajánlott imájában is ezért fohászkodott:
„Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és mint férfiú állhassam ki. … Oltalmazd meg Mindenható az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! … Adj erőt, óh Atyám az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét, hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.”
Damjanich János
Az aradi katasztrófa után a megnyugvás csak nagyon lassan szállta meg az asszony szívét, eleinte a világtól teljesen elzárkózva élt.
Majd miként az idő némi gyógyírként csillapította fájdalmát, úgy Batthyány grófnéval együtt megalapították a Magyar Gazdaasszonyok Egyesületét. Pénzt gyűjtöttek a rászorulóknak és árvaházat nyitottak. Az országos hírű jótékonysági szervezetet a kiegyezés után Erzsébet királyné is felkereste, ám a két özvegy, a két alapító feltűnő módon nem jelent meg a királyné fogadásán.
A kiegyezés után Damjanichné barátai bíztatására kérvényezte, hogy a magyar állam térítse meg neki nagy értékű kelengyéjét, melyet férje kivégzése után az osztrák katonaság eltulajdonított. Ám ez a kérése nem teljesülhetett. Ugyan volt még egy olyan lehetősége is, hogy audenciát kérjen Ferenc Józsefhez, és “csak egy” térhajtásba került volna neki, hogy visszakapja a kelengyet, ám de Damjanichnénak volt tartása és nem volt hajlandó a megalázkodásra.
A forradalom miniszterelnökeként gróf Batthyány Lajos 1849. január 13-án került osztrák fogságba.
Az esti órákban katonaság vette körül gr. Károlyi György egyetem-utczai palotáját, ahol Batthyány, aki gr. Károlyinak a sógora volt, az estét töltötte. Két tiszt fölment az ebédlőbe, s Batthyány grófot, Windischgrätz meghagyásából, fogolynak nyilvánították. Batthyány meg volt lepődve, ám a legkisebb ellenállás nélkül engedelmeskedett. Budára, a helytartósági épületbe kisérték.
Batthyány Lajosné gróf Zichy Antónia csak 20-án tudta meg a rossz hírt Pesten tartózkodó húga leveléből, de már két nap múlva Budán volt, s ettől kezdve ahová csak engedték, követte rab férjét. Akkor Antónia még azt hitte, hogy hamarosan szabadon engedik.
Szegény! Fogsága alatt egyszer azt mondta nekem, hogy ő nem tartotta kívánatosnak Magyarország elszakadását Ausztriától, mert nem hitte, hogy a többi állam elismeri mint független országot, hogy az első perctől fogva az orosz intervenciótól tartott, és azért is a kiegyenlítés mellett volt. De hogy nem hitte, miszerint a nemzet annyi erőt fog kifejteni, és annyira lelkesedni, hogy ebben a tekintetben Kossuth jól ismerte és jól ítélte a nemzetet, jobban mint ő; – azt tette hozzá – ha mind azt tudtam volna, mit most tudok, a sok csalást, hazugságot, kétszínűséget, talán én is másképpen léptem volna fel
Batthyány Lajosné gróf Zichy Antónia
Batthyányt fogsága alatt hetente kétszer látogathatta meg, s a gyermekeiket is bevihette. Maga Batthyány még október 4-én is az alábbi szavakkal nyugtatgatta feleségét.
Ne bánkódj, egypár nap, s köztetek leszek. Aztán fogságomnak van némi haszna is. Legalább megösmerkedtem az osztrák börtönrendszerrel. Hisz ez a negyedik hely, a hol most vagyok.
gróf. Batthyány Lajos miniszterelnök
Másnap, október 5-ikén reggel 8 órakor a haditörvényszék elé kisérték. A gróf sietve, ruganyos léptekkel haladt végig a sötét folyosókon. Azt hitte, ütött szabadulásának az órája. Ám, amikor az aranygallérú elnök gúnyos tekintettel ránézett, már sejteni lehetett, hogy itt bizony felmentő ítélet nem fog születni. Batthyány teljesen letaglózva, ám bár pillanatnyi gyengeségén erőt véve, hallgatta végig az ítéletet, miszerint október 6-án, reggel 7 órakkor kötéláltali halált hajtanak rajta végre.
Batthyány emelt fővel, büszkén távozott. Nem félt, nem remegett. Hisz látta, hogy ugyis hiábavaló minden. Vesztére törtek. Meg fogják gyilkolni. Ám legyen! Csak egy bántja: a gyalázatos halálnem.
A véritélet iszonyatos híre csakhamar szétterjedt az egész fővárosban. Eljutott Batthyányinéhoz is. A grófnő az Újépületbe sietett, de nem engedték fel. S csak nagy nehezen sikerült kijárnia, hogy férjétől elbúcsúzhasson. Először Antónia nem akart belenyugodni férje ítéletébe és biztos volt benne, hogy kell lennie megoldásnak. De Batthyány megértette vele, hogy a véres kezű Haynau addig nem nyugszik, míg példát nem statuál a legnagyobb magyarral. Viszont a kötél általi halál nem méltó halálnem egy miniszterelnökhöz, ezért kitalálta, hogy ha olyan sebet tudna okozni nyakán, ami miatt nem lehet őt felakasztani, akkor már elérte célját. Ezért élete utolsó kéréseként az alábbit intézte feleségéhez.
Kérlek szépen…most erősnek kell lenned…be kell, hogy jutass hozzám egy kést…vagy valamilyen éles tárgyat, amivel kellő sebet ejthetek magamon…
Antónia, könnyeivel küszködve hallgatta végig szeretett férje utolsó kérését, de be kellett látnia, hogy ezzel segíthet a legtöbbet neki. Viszont tudta azt is, hogy őt még egyszer nem engedik be a cellába, ezért kellett valakit találnia, akit igen. Így jött a képbe Batthyány sógornője, gróf Károlyi Györgyné, aki megvesztegetve az őröket, álruhában bejutott a megviselt miniszterelnökhöz. A gondos titkolódzásra azért volt szükség, mert a gróf mellett éjjel-nappal felváltva két katonaőr felügyelt; s ezek minden öngyilkossági kísérletet nyomban meggátoltak volna. Azonban Károlyinénak sikerült egy kis tőrt, acéltokban egy párnában rejtve becsempésznie a grófhoz. A tőrt még Olaszországban vásárolta, mely markolatának a végén, egy pecsétnyomón a következő felirat díszelgett.
ora e sempre
Ami magyarul annyit jelent: MOST ÉS MINDIG
Batthyányné a zaklatások elől gyermekeivel külföldre költözött, megélhetésüket a Zichy-vagyon biztosította. Először Bajorországba utazott, majd Párizsba, végül Zürich mellett telepedett le.
Férje akaratához híven nem kért vissza semmit az osztrák államtól. Magyarországon tisztelet és szeretet övezte: bárhol megjelent, az az önkényuralom elleni tiltakozásnak számított.
Forrás: m.mult-kor.hu, klauzal.hu, arcanum.hu
Kiemelt kép: wikipedia
Hangzik Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én íródott Himnuszának alcíme.
1823. január 22-én, azaz 198 évvel ezelőtt Kölcsey Ferenc szatmárcsekei birtokán, a nemzeti újjászületés hajnalán, egészen pontosan 5 óra 55 perckor, egy frissen gőzölgő kávéval a kezében leült íróasztala elé. A nyikorgó fiók hangja törte csak meg a reggeli órák síri csendjét. Egy teljesen szűz papírlapot emelt ki a fiókból, amit gondosan, akár egy ünnepi terítőt, helyezett fel a precízen elrendezett íróasztalára. A reggeli sötétség függönyét, a felkelő nap buzgó sugarai igyekeztek áttörni. Míg egyszer csak a sötétség világosságba váltott és a nap sugarai, mintegy színpadi fényként világították meg Kölcsey előtt heverő, üres papírlapot. A költő felnézett a tündöklő napra, lehunyta szemét és pár másodpercig hagyta, hogy a napsugarak feltöltsék magányos lelkét. Majd kinyitotta a szemét, pennáját tintába mártotta, és feljegyezte az első mondatot.
Isten áld meg a Magyart…
A magyarságnak a 19. századig nem volt önálló nemzeti himnusza. Hivatalos alkalmakkor mindenhol az osztrák császári himnuszt játszották. Ezt pedig egy igazi magyar nem tekinthette saját himnuszának, hiszen az 1848/49-es eseményeket követő megtorló intézkedések mindegyikét az osztrák császári himnusszal zárták le.
Ellenben volt egy Rákóczi nótánk, amit előszeretettel énekeltek a büszke magyarok. Azonban ezt az osztrák hatóságok rendszeresen betiltották.
A Himnuszt a magyarok közmegegyezése tette nemzeti imádsággá, viszont sokáig nem vált hivatalossá.
A Himnusz megzenésítésére is egy pályázatot írtak ki, a következő jeligével:
„Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey”
A zsűri soraiban többek között olyan szakemberek ültek, mint Vörösmarty Mihály, vagy Szigligeti Ede, drámaíró, színpadi rendező. A zsűri döntése egyhangúan Erkel Ferenc zeneszerző és karmester pályázatára esett.
A nyertes pályaművet először a pestiNemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án és július 9-én. Az első nyilvános, szabadtéri előadás pedig Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán hangzott el, 1844. augusztus 10-én.
1865. december 14-én I. Ferenc József Pesten megnyitotta az országgyűlést. Mindenki arra számított, hogy szokásos módon az osztrák császári himnusz dallamaira teszi meg őfelsége a bevonulást, ellenben a magyar politikusok óriási meglepetésére a magyar Himnusz zenéjére tette mindezt. Ferenc József jól érezte, hogy a kiegyezési tárgyalások kezdeti éveiben némi gesztust kell mutatnia a magyarok irányába. Majd 1905. március 15-én, a 75 éves Ferenc József a pécsi kadétiskolába tett látogatást. A katonazenekar természetesen az osztrák császári himnuszt kezdte el játszani, azonban az uralkodó fogadására összegyűlt közönség egy emberként elkezdte énekelni Kölcsey himnuszát, ami aztán teljesen elnyomta a katonazenekar dallamait.
Meg lehet, hogy ez az aprócska incidens olyan mély nyomot hagyott Ferenc József lelki világában, hogy amikor Rátkay László politikus 1903. április 23-án két paragrafusból álló törvényjavaslatot nyújtott be „az egységes magyar nemzet himnuszáról”, akkor Ferenc József egy tollvonással hatályon kívül helyezte.
Viszont a király 1916. november 21-én bekövetkezett halálát követően, december 30-án, a magyar koronázások történetében először (és utoljára) IV. Károly, az utolsó magyar király nem az osztrák, hanem a magyar Himnusz hangjaira vonult be a Mátyás-templomba.
Kölcsey Ferenc legnagyobb hatású versének himnusszá válását végül csak a magyar alkotmány 1989-es módosítása hozta meg, melynek 75. §-a kimondta, hogy
“A Magyar Köztársaság himnusza, Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc zenéjével.”
– 1989. évi XXXI. törvény az Alkotmány módosításáról.
A 2011-es Alaptörvénybe ez a paragrafus az Alapvetés i) cikkébe került változatlanul. 1989. januárjától pedig január huszonkettedike hivatalosan is a magyar kultúra napja.
Forrás: wikipedia
A Széchenyi2020, “Befektetés a jövőbe” pályázati lehetőségeknek köszönhetően a Monostori Erőd Nonprofit Kft. zöld utat kapott, hogy egy 2021 szeptemberére tervezett programba helyi és környékbeli kézműves termékek alkotóinak adjon teret.
Jelentkezni emailben az info@erod.hu címen lehet.
1942. május 20-án még nem gondolta vitéz Jány Gusztáv altábornagy, a 2. magyar hadsereg parancsnoka, hogy mi vár itt rá, amikor leszállt a vonatról Kurszk városába.
A hadsereg, a német, olasz, román hadsereggel és a 4. német páncéloshadsereggel egyetemben, a Maximilian von Weichs vezérezredes parancsnoksága alá tartozó „B” hadseregcsoport alárendeltségébe került.
Már a korai, nyári harcok során kiütköztek a magyar hadsereg korszerűtlenségéből adódó hátrányok. A nem megfelelő páncéloserők és a tüzérség lassúsága miatt, mind mind a gyalogságot kellett bevetni, ami időnként, indokolatlanul nagy emberveszteséggel járt.
1942 szeptemeberére a II. magyar hadtest erejét és önbizalmát vesztve, rendezkedett be Don partjának védelmére. Lajtos Árpádnak, a hadsereg vezérkari tisztjének szavaival:
1942. szeptember végével leharcolt, létszám és anyag tekintetében erősen megfogyatkozott, önbizalmában legalábbis megrendült magyar hadsereg állt a Don partján, vele szemben már minden vonatkozásban fölényes ellenfél. Mind ez ideig elmaradtak azok a kiegészítések, amelyeket induláskor kilátásba helyeztek, és az eddigi események során nélkülözhetetlennek is bizonyultak. A doni magyar hadsereg mindinkább úgy érezte, hogy otthon már „leírták”. A tél küszöbén áll, de az ehhez szükséges segítségből eddig semmit nem látott. Mindenki a váltást várja.[1
Lajtos Árpád
Mivel ekkor a németek már minden erőforrásukat Sztálingrádraösszpontosították, a hadsereg ellátása egyre hiányosabbá vált, a veszteségeket nem pótolták.
A helyenként -30, -40 fokos hideg nem könnyítette meg katonáink helyzetét. Sőt! A téli kiegészítő ruházat hiányában, a katonáknak kreatívitásukra kellett hagyatkozni, hogy mivel tuningolják fel uniformisukat a fagyhalál ellen. A helyzetet csak tovább nehezítette a hiányos táplálkozás és fűtés, ami időnként tömeges megbetegedésekhez vezetett.
Ezzel szemben a szovjeteknél mind minőségben, mind felszereltségben más volt a helyzet. Nem egy fogságba esett szovjet katonánál találtak amerikai típusú húskonzervet, vadi új fegyvereket és még az egyenruhájuk is tél kompatibilis volt.
A veszteségek pótlására és a legyengült, sebesült katonák leváltására volt egy terv a magyar hadvezetés részéről. Na, de ez is amolyan “neszenekedfogddmegjól” típusú terv volt. Ugyanis a felváltó csapatokat, a honi csapatok készleteit kímélve, csökkentett fegyverzettel és felszereléssel küldték ki a Dón kanyarban állomásozók helyére. A terv szerint a felváltandó csapatok adták volna át fegyverzetüket (beleértve az egyes katonák puskáit is!) a helyükre érkezőknek. Mindezt 1943. január 13. és 20. közötti napokban valósították volna meg…
A Osztrogozsszk–Rosszos hadművelet célja a vasútvonal fennhatóságának megszerzése volt.
A hivatalos magyar jelentés szerint az itt védekező 7. könnyű hadosztály 4. gyalogezrede a nagy hideg ellenére hősiesen harcolt, az első támadásokat visszaverte, de nagy veszteségeket szenvedett.[2]
A hadsereg parancsnoksága ezek után nem véletlenül kérte a Cramer-csoport bevetését. A Cramer- csoport, egy az 1. páncéloshadosztályból és további német páncélosegységekből álló erős kötelék, ami egy esetleges szovjet támadás ellen gyorsan bevethető hadseregtartalékot jelentett.
Na ezt utasította vissza a német vezetés, jobban mondva von Weichs, aki azzal indokolta döntését, hogy ez még nem egy “igazi” támadás…tévedett!
Annyira azonban hajlandó volt, hogy a Cramer-csoportból legalább a német 700. páncélosköteléknek adott parancsot az ellentámadásra. Na, de ez is ám csak 27 elavult T-38-ast és 9 rohamlöveget jelentett, amiknek nagy többsége a nagy hó és hideg miatt nem ért oda időben. Puff neki.
Ugyanis január 14-én került sor a német T-38-asok és a szovjet T-34-esek összecsapására, amikor a szovjetek a scsucsjei hídfőből is kitörtek. A harminchat T-38-asból csupán három harckocsi maradt meg.
Ennek ellenére a magyar csapatok és a random összeverbuvált német erősítés derekasan helytállt és amennyire erejükből tellett, hátráltatták az előrenyomulást. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a támadók hivatalos veszteségei. Ugyanis a január 15-ig az urivi hídfőből támadó 132 páncélos közül 83-t vesztettek el a szovjetek. Hurrá!
Azonban a német felső hadvezetés továbbra is megtagadta a Cramer-csoport bevetését, SŐT még a visszavonulás halvány gondolatát is megtiltották a magyar hadseregnek, mondván:
„az utolsó emberig kitartani a Donon”
1943. január 15-re a doni arcvonal több darabra szakadt, több alakulatot teljesen bekerítettek a szovjetek. Ehhez merően hozzájárult vitéz Jány Gusztáv altábornagy álláspontja, aki hűen ragaszkodott a hitleri parancshoz:
„az utolsó emberig kitartani a Donon”
Tette ezt még akkor is, amikor a német összekötő törzs vezetője (von Witzleben tábornok) nem egyszer célzott arra, hogy ő maga, német tisztként, nem adhat parancsot a visszavonulásra, ellenben Jány megtehetné, hiszen ő nem a német hadsereg tisztje.
Január 17-re a hadsereg már teljesen felbomlóban volt. Katonák ezrei menekültek nyugatra a gyorsan mozgó szovjet ékek (harckocsi és sígyalogság) elől. Akadtak bátor, de inkább merész ellenálló csoportosulások, de őket könnyű kézzel semmisítették meg a szovjet katonák. Akik pedig nem álltak ellen, azokat “csak” lefegyverezték és hagyták tovább menekülni, jobban mondva szenvedni a több méteres hóban és fagyban.
A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ették.
A hadsereg maradékát kb. 100 km-re a Dontól nyugatra próbálták összeszedni. Január 22-ig kb. 17 000 olyan katona érkezett be, akinek fegyvere volt, a többiek fegyvertelenül, a legtöbben sebesülten, fagysérülten. Századnál nagyobb szervezett egység nem érkezett vissza.
Január 24-én vitéz Jány Gusztáv vezérezredes kiadta hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és drasztikus fegyelmező intézkedéseket rendelt el. A parancs osztatlan felháborodást keltett. Horthy márciusban a parancs visszavonására utasította Jányt.
Az 1943. április 4-én kelt hadseregparancs utolsó bejegyzése így hangzik:
„Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.”
A hadsereg maradványait április 24-én elkezdték hazaszállítani, a hadsereg-parancsnokság működését 1943. április 30-án beszüntette. Az utolsó vonat május 30-án indult, amellyel Jány Gusztáv is hazatért.
Forrás: wikipedia
2020. októberében adott interjút az indexnek Csáky Attila producer, aki Csáky Kálmán, a 2. magyar hadsereg tartalékos zászlós unokája. A nagyapa fotói hátborzongató módon adják vissza a Don kanyar hangulatát.
Kiemelt kép: Csáky Kálmán
Az index-en megjelent legújabb cikket olvasva, várhatóan még több látogatót felcsigázott a hír, hogy mielőbb láthassa az egyedülálló szobor másolatokat a Csillagerődben.
Azonban azt egyelőre megerősíteni nem tudjuk, hogy a nyáron erre már lehetőség lesz, de nagyon bízunk benne, amit a Liget Budapest facebook bejegyzésében olvastunk, hogy ez év őszén már meg lehet csodálni Donatello és Michelangelo szobrait.
A legnagyobb látványosság, amiről már korábban is írtunk, az Bartolmeo Colleoni velencei lovas szobra lesz, Verrocchio mester tizenötödik századi emlékművének másolata, ami már a nagyteremben magasodik. A monumentális lovas szobor mellett kerül kiállításra egy Donatello replika is, mégpedig Erasmo de Narni padovai születésű zsoldosvezér emlékműve, akit gúnynevén csak úgy emlegettek kortársai, mint a “hízelgő macska”.
Az eredeti lovas szobor megalkotásának érdekessége, hogy Donatello azidáig lovas szobrot bronzból még nem csinált. Nem csoda, hogy a mestermű elkészültéhez, közel 7 évre volt szüksége Donatellonak.
Szőcs Miriam, a Szépművészeti Múzeum szoborgyűjteményének vezetője, az index-nek tett interjújában elmondta, hogy
Az antikvitás óta először ez a két köztéri lovas szobor készült el a reneszánsz Itáliában. Talán nincs is több olyan gipszgyűjtemény, amelyben mindkettő megtalálható. – Szőcs Miriam
A lovasszobrok mellett megcsodálhatjuk még a Nicola Pisano-szószéket, amelynek eredetije Sienában látható. Továbbá itt lesz kiállítva a firenzei Paradicsom kapuja, mely Lorenzo Ghiberti keze munkáját dicséri, amit aztán maga Michelangelo nevezet el a Paradicsom kapujának, avagy Porta del Paradiso-nak. Eredetileg huszonnyolc jelenet díszítette volna a kaput, de aztán tízre csökkentették, melynek témája az Ószövetség.
Most pedig kulcsoljuk össze a kezünket, csukjuk be a szemünket és egy emberként gondoljunk erősen arra, hogy 2021-ben testközelből, akár maszkot viselve is, de láthassuk már ezeket a monumentális alkotásokat.
Borító kép: index.hu
A kis őrszobában gyűlt össze az a kis csapat, akik még az utolsó orosz szavakat hallhatták az erőd falai között. A szovjetek sokat nem lacafacáztak. Előkapták a jegyzőkönyvet, gyorsan aláírták és angolosan távoztak. Mondván, ami kellett nekik, azt már rég felpakolták, a többi pedig maradhat. Nem törődve azzal, hogy lőszeres ládák tucatjait hagyták szanaszét az erődben vagy a mai kazamata túra útvonal telis tele volt szórva éles kézigránátokkal, lőszerekkel.
Mindenesetre örüljünk, hogy elmentek. Mert azt tudjuk, hogy nem keveset állomásoztak itt. A második világháború befejezése után a láthatatlannak tituált erőd, sajnos az oroszok szemében igenis látható volt és ha már látható volt, akkor nem csak szemet, de lábukat is megvetették rá. Hogy egészen pontosan hány láb vetette meg magát az erődben, azt csak a jó ég tudja. Hiszen az ittlétűket olyan titok övezte, ami még Sharlock Holmesnak is feladta volna a leckét.
Először a kitűnő földrajzi helyzete, valamint a szállítási lehetőségek nagyszerűsége ragadta meg a szovjet felsővezetés figyelmét és döntöttek úgy, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb lőszerraktárát alakítják itt ki. Merjünk nagyot álmodni. Mertek is, sőt! olyannyira, hogy az évek múlásával a DHDSCS legnagyobb lőszerraktára lett a Monostori Erőd.
A környékbeli lakóknak sem kellett messze menni ahhoz, hogy mendemondákat, mindenttudókat és jól értesülteket kreáljanak. Minél inkább titkolóztak az erőd falai között, annál nagyobb kíváncsiság volt az erőd falain kívül.
Na, de térjünk vissza az ominózus péntek reggelre. Miután az oroszoktól érzékeny búcsút vettek az őrök, neki álltak feltérképezni a hagyatékot. Az igazi fejtörést az okozta, hogy az egész oj’ektumban a vízrendszer fel volt töltve, miközben kint a higanyszála mínusz 5-6 fokot mutatott. Ezt végülis az őrség második és harmadik váltásának sikerült megoldania addig, míg a vizesek nem jöttek és szakszerűen víztelenítettek. Miután a legszükségesebb intézkedéseket végrehajtották az őrök, elkezdték feltérképezni az erőd föld feletti és föld alatti részeit. A föld feletti folyosó rendszerek és termek átnézése még könnyen ment, viszont a föld alatti kazamata rendszer…na az keményebb dió volt. Gyakorlatilag hetekbe telt mire sikerült a teljes rendszert feltérképezni. Még szerencse, hogy a szovjetek nem vitték magukkal azt a két kutyát, akik az elején, az őröket vezették a koromsötét kazamatákban.
Az idő előrehaladtával a helyi kíváncsiskodók száma is drasztikusan megnőt. Elmúlt a veszély, kivonult az országból a veszedelmes szovjet hadsereg és sokakban előbukkant a gyűjtögető, kíváncsiskodó én. Legtöbben a Duna alatti alagútat keresték, amelyen keresztül, meg voltak győződve, hogy át lehet jutni a túl partra. Volt viszont olyan, aki a több hordó bor után érdeklődött, amit még Klapka tábornokék rejtettek az erőd falaiban. Mindenesetre az ok érthető volt a nagy kiváncsiskodásra, hiszen 45 évig magyar állampolgár nem tehette be a lábát a Monostori Erődbe.
A Monostori Erőd átadásával Komárom-Esztergom megye 1990. november 30-án szovjetmentessé vált.