Ez az állítás manapság úgy hangzik, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő.

Viszont nem volt ez másképp a nagy, hazafi férfiak idején sem, akik amellett, hogy sikeresek voltak még hősök is. Elég csak gondolnunk az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc idejére, amikor asszonyok százezrei naphosszat imádkoztak hitvesük, szerelmük után. Akadtak szerencsésebbek, akik tényleg szerelmük ölelő karjaiba omolhattak a szabadságharc véres összecsapásait követően, de voltak, akik csak bátorító szavakkal, utolsó szerelmi vallomásokkal próbáltak hitet és erőt adni hitvesüknek.

Így volt ez Damjanich Jánossal is, aki törött lábbal, ágyban várta a halálos ítéletét, míg felesége, Csernovics Emília (1819-1909), mindent megtett azért, hogy férje kínjain enyhíthessen. Az osztrák fogságban, Emília rendszeresen látogatta Damjanich-ot, amikor tudott, még bort, ételt és tiszta ruhát is vitt be neki. Megígérte neki, hogy bármi történjék is, ő erős marad és nem fog megtörni.

Damjanich Jánosné Csernovics Emilia

A tábornok, a kivégzés előtt írt és hitvesének ajánlott imájában is ezért fohászkodott:

„Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és mint férfiú állhassam ki. … Oltalmazd meg Mindenható az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! … Adj erőt, óh Atyám az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét, hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.”

Damjanich János

Az aradi katasztrófa után a megnyugvás csak nagyon lassan szállta meg az asszony szívét, eleinte a világtól teljesen elzárkózva élt.

Majd miként az idő némi gyógyírként csillapította fájdalmát, úgy Batthyány grófnéval együtt megalapították a Magyar Gazdaasszonyok Egyesületét. Pénzt gyűjtöttek a rászorulóknak és árvaházat nyitottak. Az országos hírű jótékonysági szervezetet a kiegyezés után Erzsébet királyné is felkereste, ám a két özvegy, a két alapító feltűnő módon nem jelent meg a királyné fogadásán.

A kiegyezés után Damjanichné barátai bíztatására kérvényezte, hogy a magyar állam térítse meg neki nagy értékű kelengyéjét, melyet férje kivégzése után az osztrák katonaság eltulajdonított. Ám ez a kérése nem teljesülhetett. Ugyan volt még egy olyan lehetősége is, hogy audenciát kérjen Ferenc Józsefhez, és “csak egy” térhajtásba került volna neki, hogy visszakapja a kelengyet, ám de Damjanichnénak volt tartása és nem volt hajlandó a megalázkodásra.

A forradalom miniszterelnökeként gróf Batthyány Lajos 1849. január 13-án került osztrák fogságba.

Az esti órákban katonaság vette körül gr. Károlyi György egyetem-utczai palotáját, ahol Batthyány, aki gr. Károlyinak a sógora volt, az estét töltötte. Két tiszt fölment az ebédlőbe, s Batthyány grófot, Windischgrätz meghagyásából, fogolynak nyilvánították. Batthyány meg volt lepődve, ám a legkisebb ellenállás nélkül engedelmeskedett. Budára, a helytartósági épületbe kisérték.

Batthyány Lajosné gróf Zichy Antónia csak 20-án tudta meg a rossz hírt Pesten tartózkodó húga leveléből, de már két nap múlva Budán volt, s ettől kezdve ahová csak engedték, követte rab férjét. Akkor Antónia még azt hitte, hogy hamarosan szabadon engedik.

Gróf Batthyányné Zichy Antónia

Szegény! Fogsága alatt egyszer azt mondta nekem, hogy ő nem tartotta kívánatosnak Magyarország elszakadását Ausztriától, mert nem hitte, hogy a többi állam elismeri mint független országot, hogy az első perctől fogva az orosz intervenciótól tartott, és azért is a kiegyenlítés mellett volt. De hogy nem hitte, miszerint a nemzet annyi erőt fog kifejteni, és annyira lelkesedni, hogy ebben a tekintetben Kossuth jól ismerte és jól ítélte a nemzetet, jobban mint ő; – azt tette hozzá – ha mind azt tudtam volna, mit most tudok, a sok csalást, hazugságot, kétszínűséget, talán én is másképpen léptem volna fel

Batthyány Lajosné gróf Zichy Antónia

Batthyányt fogsága alatt hetente kétszer látogathatta meg, s a gyermekeiket is bevihette. Maga Batthyány még október 4-én is az alábbi szavakkal nyugtatgatta feleségét.

Ne bánkódj, egypár nap, s köztetek leszek. Aztán fogságomnak van némi haszna is. Legalább megösmerkedtem az osztrák börtönrendszerrel. Hisz ez a negyedik hely, a hol most vagyok.

gróf. Batthyány Lajos miniszterelnök

Másnap, október 5-ikén reggel 8 órakor a haditörvényszék elé kisérték. A gróf sietve, ruganyos léptekkel haladt végig a sötét folyosókon. Azt hitte, ütött szabadulásának az órája. Ám, amikor az aranygallérú elnök gúnyos tekintettel ránézett, már sejteni lehetett, hogy itt bizony felmentő ítélet nem fog születni. Batthyány teljesen letaglózva, ám bár pillanatnyi gyengeségén erőt véve, hallgatta végig az ítéletet, miszerint október 6-án, reggel 7 órakkor kötéláltali halált hajtanak rajta végre.

Batthyány emelt fővel, büszkén távozott. Nem félt, nem remegett. Hisz látta, hogy ugyis hiábavaló minden. Vesztére törtek. Meg fogják gyilkolni. Ám legyen! Csak egy bántja: a gyalázatos halálnem.

A véritélet iszonyatos híre csakhamar szétterjedt az egész fővárosban. Eljutott Batthyányinéhoz is. A grófnő az Újépületbe sietett, de nem engedték fel. S csak nagy nehezen sikerült kijárnia, hogy férjétől elbúcsúzhasson. Először Antónia nem akart belenyugodni férje ítéletébe és biztos volt benne, hogy kell lennie megoldásnak. De Batthyány megértette vele, hogy a véres kezű Haynau addig nem nyugszik, míg példát nem statuál a legnagyobb magyarral. Viszont a kötél általi halál nem méltó halálnem egy miniszterelnökhöz, ezért kitalálta, hogy ha olyan sebet tudna okozni nyakán, ami miatt nem lehet őt felakasztani, akkor már elérte célját. Ezért élete utolsó kéréseként az alábbit intézte feleségéhez.

Kérlek szépen…most erősnek kell lenned…be kell, hogy jutass hozzám egy kést…vagy valamilyen éles tárgyat, amivel kellő sebet ejthetek magamon…

Antónia, könnyeivel küszködve hallgatta végig szeretett férje utolsó kérését, de be kellett látnia, hogy ezzel segíthet a legtöbbet neki. Viszont tudta azt is, hogy őt még egyszer nem engedik be a cellába, ezért kellett valakit találnia, akit igen. Így jött a képbe Batthyány sógornője, gróf Károlyi Györgyné, aki megvesztegetve az őröket, álruhában bejutott a megviselt miniszterelnökhöz. A gondos titkolódzásra azért volt szükség, mert a gróf mellett éjjel-nappal felváltva két katonaőr felügyelt; s ezek minden öngyilkossági kísérletet nyomban meggátoltak volna. Azonban Károlyinénak sikerült egy kis tőrt, acéltokban egy párnában rejtve becsempésznie a grófhoz. A tőrt még Olaszországban vásárolta, mely markolatának a végén, egy pecsétnyomón a következő felirat díszelgett.

ora e sempre

Ami magyarul annyit jelent: MOST ÉS MINDIG

Batthyányné a zaklatások elől gyermekeivel külföldre költözött, megélhetésüket a Zichy-vagyon biztosította. Először Bajorországba utazott, majd Párizsba, végül Zürich mellett telepedett le.

Férje akaratához híven nem kért vissza semmit az osztrák államtól. Magyarországon tisztelet és szeretet övezte: bárhol megjelent, az az önkényuralom elleni tiltakozásnak számított.

Forrás: m.mult-kor.hu, klauzal.hu, arcanum.hu

Kiemelt kép: wikipedia

Recommended Posts