Klapka200 megcsúszva bár, de törve nem

Ahogy Szili Nóra kulturális és turisztikai igazgatónk fogalmazott:

Egy nagyszabású rendezvényt álmodtunk meg a tavalyi évben, amely sajnos áprilisban nem valósulhatott meg.

Ugyanis eredetileg Klapka György születésének 200. évfordulójára (2020.április 7.) terveztük a rendezvény sorozat megnyitó ünnepségét. Azonban a pandémia ezt nem tette lehetővé.

Viszont semmiképp nem szerettük volna ezt az évet megemlékezés nélkül magunk mögött hagyni, így Klapka György és az Aradi Vértanúk emléke előtt tisztelegve 2020. október 6-án zárt körben, ügyelve a biztonsági előírásokra, nyitottuk meg kiállításunkat a Monostori Erőd Duna Bástyája Jókai termében. Külön megtiszteltetésként ért bennünket, hogy Petneházy Attila miniszteri biztos úr is elfogadta meghívásunkat és egy felemelő, múlt idéző beszéddel nyitotta meg a kiállítást.

Petneházy Attila miniszteri biztos

Kertai Zalán kiállításainak már többször is helyet biztosított a Monostori Erőd, hiszen varázslatos módon eleveníti meg és veti vászonra az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeit, hőseit, mely tökéletesen illeszkedik az évente megrendezésre kerülő 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot megidéző hadijáték bemutatóinkhoz.

Klapka György születésének 200. év fordulója alkalmából pedig egy egész alakos Klapka portrét is megalkotott, melyet nagyvonalúan a tatai MH.25 Klapka György Lövészdandárnak adományozott.

Klapka György. Kertai Zalán festménye
Nagy Péter hagyományőr és Legoza Bálint ezredes úr

Potyók Tamás, debreceni festőművész, a Kárpát medence várait, erődeit veti vászonra, melyek közt megtalálható az utolsó simításokat érintő Csillagerőd is. Elmondása szerint drón felvételek alapján dolgozik és kizárólag vászonra, olajjal fest. Igyekszik pontosan visszaadni az épületek formáit és színeit, természetesen az alkotói szabadság érvényesítésével.

Potyók Tamás festőművész

Külön köszönettel tartozunk a kiállítás létrejöttének lelkes segítőjének, Nagy Péternek, aki az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Hagyományőrző Egyesület vezetője.

Jobbról balra: Kedves Gyula országgyűlési kiemelt vezető-főtanácsos,
Petneházy Attila miniszteri biztos, Potyók Tamás és Kertai Zalán festőművészek és
Nagy Péter hagyományőr

A kiállítás 2020. november 11-ig tekinthető meg INGYENESEN, a Monostori Erőd Jókai termében. Bejárat a Dunai Bástya felöl.